A StadiOFF csoport 2020. május óta szervezi a ferencvárosi Duna-partra tervezett atlétikai stadionhoz és környékéhez kapcsolódó lakossági informálódást. A tervbemutató közmeghallgatás elérése után, fontos feladatnak tartjuk a Kormány és a Főváros között kötött megállapodás nyomonkövetését is. Sajnáljuk, hogy a megállapodás a nyilvánosság teljes kizárásával, mindössze 5 nap alatt született.
A hangos STADIONSTOP kampány után 2019. november 22-én (pénteken) Baranyi Krisztina az atlétikai stadion tervezett helyszínén sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy feltételekkel támogatja a stadion megépítését. A feltételeket a ferencvárosi képviselő-testület ezt megelőzően nem tárgyalta, lakossági egyeztetés nem történt. 2019. november 25-én (hétfőn) a ferencvárosi képviselő-testület, november 27-én (szerdán) pedig a fővárosi közgyűlés is elfogadta a javaslatot, miszerint feltételekkel épüljön meg az atlétikai stadion.
Fővárosi egészségügyre 50 milliárd forint 2020-2024 között
Az atlétikai stadion támogatásáért a Főváros azt a feltételt szabta, hogy a „2020-2024 közötti években az Egészséges Budapest Program keretében a Kormány – a fekvőbeteg-ellátásban tervezett fejlesztéseken túl – legalább 50 milliárd forintot fordítson a kerületi önkormányzatok egészségügyi alap- és szakellátásainak fejlesztéseire” – olvasható a 2019. november 27-i Fővárosi Közgyűlésre készült előterjesztésben.
A Magyar Közlöny 2020. február 17-i számában megjelent 1041/2020 (II. 17.) Korm. határozat szerint a Fővárosi Önkormányzat 2 milliárd forintot kap „képalkotó diagnosztikai várólisták megszüntetéséhez szükséges intézkedésekre”. A kerületek pedig összesen 8,4 milliárd forintot kapnak egészségügyi alap- és járóbeteg szakellátás fejlesztésre 2021. június 30-ig történő felhasználással.
Tehát az 50 milliárd forint egészségügyi forrás első 10 milliárdos részletét a kormány 2020-ban odaadta Budapestnek. Ferencváros a maga 800 millió forintjából elkezdte a Mester utcai szakrendelő melletti új szakrendelő építészeti tervezését.
2020. december 31-én viszont a kormány 10 milliárd forinttal csökkentette három ellenzéki vezetésű kerület (II., III., XV.) egészségügyi fejlesztésekre szánt kormányzati támogatását. Bár vannak akik ezeket egymástól független “kasszaként” kezelik, nehezen látjuk be, hogy Budapest 2020-ban összességében jól járt volna pénzügyileg. A 10 milliárdos egészségügyi elvonást tetézik a kormányzati válságkezelés politikai indíttatású elvonásai. Így összességében azt mondhatjuk, hogy a kormány sokkal több pénzt vont el Budapesttől, mint amennyit a 2019-ben kialkudott pluszforrásokkal a főváros és a kerületek nyertek.
Tömbrehabilitáció a Soroksári út mentén
A stadionnal kapcsolatos megállapodásba bekerült a 2019. november 25-i testületi ülésen Jancsó Andrea, Momentumos képviselő által javasolt Soroksári, Koppány, Földváry utcák által határolt 6 házból álló tömb rehabilitációja.
Baranyi Krisztina 2020. decemberi évértékelő 9tv-s videójából megtudtuk, hogy zajlanak az egyeztetések a kormánnyal a tömbrehabilitációról, ami „úgy fog kinézni, hogy az állam megvásárolja tőlünk a házakat és a telkeket, az ebből befolyó pénzből helyezzük el az ott lakókat egy normálisabb, élhetőbb környezetben, komfortos-, összkomfortos lakásokban és utána a bontást is elvégezzük.” (25 perc körül).
A ferencvárosi tömbrehabilitációról írt cikkünkben térképen mutattuk azt a 45 önkormányzati tulajdonú épületet, melyek rehabilitációra várnak. A stadionos alkuban érintett Soroksári úti tömb hat épületéből hármat 2020. októberében felújítandónak minősített a képviselő testület, amikor a lakásrendelet mellékletében felújítandó és bontandó kategóriákba sorolta a 45 épületet.
Stadion vagy ferencvárosi zöld park?
Ferencváros feltételeinek jó része megegyezik a kormányzati tervekkel. A kormány az atlétikai VB után a 40 ezres stadiont 15 ezresre akarja visszabontani. Az elbontott lelátók helyén fedett városi gyűrű formájú rendezvényteret, görkorcsolya- és futópályát akar kialakítani. A Duna parton gyalogossétány, kerékpárút és kikötőpontok létesülnek. Valamint gyalogoshíd épül Csepelre. Ezek mind szerepeltek a kormányzati tervekben eredetileg is, azaz nem az alku részeként vállalta be a kormány ezek megvalósítását.
Ezeken túl Baranyi Krisztina 90 férőhelyes óvodát kért a stadion területére, ahol nem lakik és nem dolgozik senki. Valamint közepes méretű játszóteret, kutyafuttatót, fitneszgépeket, mobilszínpadot és egy dunai szabadstrandot. Részletesen ebben a cikkben írtuk le.
Baranyi a területre a megállapodás megkötése óta Ferencvárosi Zöld Parkként hivatkozik. Az Átlátszó járt utána annak, hogy mennyiben lesz a terület zöld park. Fák nélkül nehéz parkot elképzelni.
“Az atlétikai stadion és a hozzá tartozó kiegészítő projektelemek miatt összesen ezer fát vágnak ki. A fapótlási megállapodás műszaki dokumentációja szerint a stadion telkén 858 fát vágtak ki, a környéken pedig további 216 darabra vár ez a sors. A megállapodás szerint a kivágottak helyett csupán 327 fát ültetnek a stadion telkére, a kötelező fapótlás nagy részét pedig egyszerűen pénzzel váltják ki a beruházók: 1332 fa ültetése helyett 106 millió forintot fizetnek.” (Forrás: atlatszo.hu)
2020. nov. 2-án írták alá az atlétikai stadion kivitelezésének szerződését ugyanazokkal a cégekkel, amelyek a Puskás stadiont is építették: a Záév Építőipari Zrt.-vel és a Magyar Építő Zrt.-vel. Előbbi a felcsúti milliárdos Mészáros Lőrinc érdekeltsége, az utóbbi Paár Attiláé. A szerződés elérhető az alábbi linken.
https://kereso-core.kozbeszerzes.hu/megtekintes/kozbeszerzes/54229/
A szerződés nyilvános szövegében nincs szó arról, hogy a kivitelezőknek mit kell építeniük a területre, így egyelőre nem tudjuk, hogy Baranyi Krisztina kérései megvalósulnak-e.
RSD mederkotrás
Erről egyelőre semmi hír.