Reiner Roland

2021-BEN SZOROSRA HÚZZUK A NADRÁGSZÍJAT

A koronavírus járvány és a kormányzati válságkezelés politikai indíttatású elvonásai leszűkítették az önkormányzatok pénzügyi mozgásterét 2020-ban. Sajnos a járvány is és a kormányzati elvonások is folytatódnak 2021-ben. Hogyan hat ez a kerület költségvetésére? Mekkora bevételkiesés történt tavaly, és mekkorával kalkulálnak 2021-ben?  Hogyan lehet a kiadásokon spórolni, hogy a költségvetés egyensúlyba kerüljön? Mit érezhet meg ebből a lakosság? Borbás Gabriella szerkesztő beszélgetett Reiner Rolanddal, Ferencváros alpolgármesterével.

Ferencváros működési bevételei 15 milliárd forint körüli összeget tesznek ki. Ehhez jön, hozzá az előző évben el nem költött összeg, az ún. maradvány, ami általában 7-8 milliárd forint körül alakul. A kettő összege adja a mintegy 22-23 milliárd forintos teljes költségvetést – magyarázza Reiner Roland a főbb nagyságrendeket.

Hogyan alakultak a 2020-as költségvetési számok?

2020-ban a járvány és a kormányzati intézkedések miatt mintegy 3 milliárd forint bevétel esett ki, ami a 15 milliárdos működési bevétel ötöde.

  • A kormány által bevezetett ingyenes parkolás miatt kiesett mintegy 600-650 millió forint parkolási bevétel.
  • A kormány elvonta a gépjárműadót, így 210 millió forinttal kurtította meg a ferencvárosi költségvetést.
  • A kormány 2020 nyarán eltörölte a nagyobb cégekre vonatkozó iparűzési adóelőleg feltöltési kötelezettséget, ami miatt további 800 millió forinttal csökkentek a bevételek.
  • A reklámadó eltörlése 36 millió forint bevételkiesést jelentett.
  • A JALT közösségi ház felújítására adott 400 millió forint kormányzati támogatást a járványra hivatkozva a kormány visszavette.

Emellett pedig a járvány negatív gazdasági hatásai, illetve az önkormányzat járványkezelő intézkedései miatt csökkentek a telekadóból, építményadóból, helységbérleti díjakból származó bevételek.

A járvány mintegy 100-120 millió forint többletkiadást eredményezett, amiből szociális segélyeket folyósított, eszközöket vásárolt az önkormányzat. A 2020-ban indított Krízis Alapba eddig 13 millió forint folyt be, ami szimbolikus segítség a helyi lakosoktól, cégektől.

2020-ban a költségvetési lyuk legnagyobb részét az előző év 2,8 milliárd forintos szabad maradványa tömte be. Azaz egy 2019-es ingatlaneladásból származó el nem költött pénzösszeg pótolta ki a kieső bevételeket. Emellett spóroltak felújításokkal, kevesebb kulturális rendezvényt szerveztek, a társasházi pályázatot is fele akkora összeggel hirdették meg.

Mennyire kell meghúzni a nadrágszíjat 2021-ben?

Az alpolgármester kifejtette, hogy a decemberi kormánydöntés dömping miatt nehéz a 2021-es költségvetés tervezése. Hiába egyeztették a képviselőkkel november végén a 2021-es költségvetés sarokszámait, a decemberi kormánydöntések mindent felülírtak. Így a KKV-k iparűzési adójának megfelezése, a helyi adók (például telekadó, építményadó) és a helyi szolgáltatási díjak (így az autós lakossági várakozási engedélyek díja) megemelésének megtiltása.

Jelenleg az önkormányzati hivatal dolgozik a költségvetésen, melyet 2021. március 15-ig kell elfogadni. 2021-ben nagyjából 2,3 – 2,5 milliárd forintos bevétel kieséssel kalkulálnak, részben az alábbiak miatt:

  • Az iparűzési adóbevételt nem a kerület, hanem a fővárosi önkormányzat tervezi. Az iparűzési adót a vállalkozások a fővárosnak fizetik be. A befolyt teljes iparűzési adó bevétel 54%-a a fővárosé, a maradék 46%-on pedig a kerületek osztoznak előre rögzített %-ok alapján, melyet a 2006. évi CXXXIII. törvény rögzít. Például Ferencváros a kerületeknek járó iparűzési bevételek 3,619 százalékára jogosult függetlenül attól, hogy hány vállalkozás székhelye van Ferencvárosban. Mindegy, hogy Budapesten belül hol van a Telekom székhelye, Ferencvárosnak ugyanannyi iparűzési adóbevétele van. A járvány előtti időszakhoz képest nagyjából 1 milliárd forinttal kevesebb ipa bevételt terveznek. 5,3 milliárd forint helyett, 4,2-4,3 milliárd forintot.
  • Azzal kalkulálnak, hogy a parkolás január-februárban is ingyenes lesz, ami 100-200 milliós nagyságrendű bevételtől fosztja meg az önkormányzatot.
  • A járvány gazdasági hatása a minimálisra csökkent turizmus, így az elmaradó idegenforgalmi adóbevétel 150 milliós kiesést okoz.
  • A gépjárműadót 2021-re vonatkozóan is elvonta a kormány, ami újabb 210 millió forintos kiesés.

2021-ben nincsen előző évi szabad maradvány a költségvetési hiány betömésére, hiszen ez már 2020-ban elfogyott, így komolyan meg kell vizsgálni a spórolási lehetőségeket. Reiner szerint nem fűnyíró elven döntenek a költségcsökkentésekről, azaz nem vonnak el egységesen 15-20%-ot minden területtől, intézménytől. Próbálják racionalizálni a működést mind a költségvetési szerveknél, mind pedig az önkormányzati cégeknél. Fontosnak tartják, hogy a FESZOFE saját munkavállalókkal lásson el olyan feladatokat, amiket korábban alvállalkozók oldottak meg. A polgármesteri hivatalban és a költségvetési intézményeknél nem lesznek elbocsátások, de létszámstopra lehet számítani. A kulturális, idős-, fiatal-, sportprogramok költségvetésének ésszerű csökkentése is tervben van.
A beruházási jellegű kiadások közül biztosan nem tud folytatódni a tömbrehabilitáció. E helyett talán valamennyi önkormányzati lakás felújítása történhet meg. A köztér felújítások közül nem kerül sor a Haller park második ütemére és további játszótér felújításokra sem,  viszont a Bakáts tér megújítása egyelőre nincsen veszélyben.