A koronavírus veszélyhelyzet miatt – más önkormányzatokéhoz hasonlóan – a ferencvárosi költségvetést is át kell szabni. Melyek azok az önkormányzati bevételek, amelyek biztosan csökkenni fognak a koronavírus-járvány miatt, és mennyivel? Eddig mennyi forrást vont el a kormány az önkormányzat büdzséjéből?
A bevételek egy részénél pontosan tudjuk, hogy mekkora a csökkenés, más részük esetén pedig becsülnünk kell. A becslések esetén két verzióval számolok, a cikk végén összesítő táblázatban mutatom be az eredményeket.
Gépjárműadó
A gépjárműadót teljes egészében a helyi önkormányzat számlájára fizetik az autótulajdonosok. A teljes összeg felett azonban mégsem az önkormányzat diszponál. Fontos tudni, hogy 2013 óta 60%-ot az állam számára kell tovább utalni, tehát csupán 40% maradt a helyi költségvetésnél. Idén ez az arány változott minden-semmire, hiszen a kormány elvonta a gépjárműadó bevételeket az önkormányzatoktól. Ferencváros esetén ez 210 millió forintos bevételkiesést jelent. Az adóbevételt egyébként nem érintette volna a járvány, hiszen nem csökkent volna számottevően a kerületi lakosok gépjárműveinek száma.
Idegenforgalmi adó
A kormány április elején felfüggesztette az idegenforgalmi adó fizetését egészen az év végéig, azaz a vendégeknek nem kell ifa-t fizetni a vendégéjszakák után. A járvány miatt jelenleg nem nagyon vannak vendégek, azaz az önkormányzatok ifa-bevételei egyébként is elmaradnának a tervezettől. Viszont a kormányzati döntés hatására az év utolsó negyedévében sem lesz ifa-bevétel, amikor a járvány talán már kevésbé fogja sújtani a turizmust.
Ferencváros egész évre 250 millió Ft ifa-bevétellel számolt. Az első negyedévben az éves ifa 20 százaléka szokott befolyni, tehát mondhatjuk, hogy részben a járvány, részben pedig a kormányzati intézkedések hatására 200 milllió Ft-tal csökken a bevétel.
Parkolási díj, bírság
A kormány április elején ingyenessé tette a parkolást. Egyelőre nem tudni, hogy ez a döntés hány hónapra vonatkozik. A parkolási bevétel a március végi, április eleji adatok alapján feleződést mutatott a csökkent autóhasználat miatt. Summázva azt mondhatjuk, hogy a kormány a parkolási bevételeknek nagyjából a felét vette el bizonytalan időre.
A még járványmentes februári hónapban Ferencvárosnak 103,5 millió Ft parkolási díj- és bírságbevétele volt. (Januárban a parkolás üzemeltetés saját kézbe vétele miatt a kerület egy részén ingyenes volt a parkolás, mivel az automaták nem működtek. Ezért a februári hónap bevételét veszem alapul.) Ha a parkolás 3 hónapig lesz ingyenes, akkor összesen kb. 310 millió Ft-tal kevesebb lesz a bevétel. Ha viszont egészen nyár végéig tart a díjmentes időszak, akkor akár 517 millió Ft eshet ki a bevételből. Ennek nagyjából a felét okozza a járvány, másik felét a kormányzati döntés.
Kerékbilincselés, gépkocsielszállítás
Ez a parkolással együtt járó bevétel kategória. A havi bevétel kb. 4 millió Ft. 3 hónap kieséssel számolva 12 millió Ft, 5 hónap kieséssel számolva 20 millió Ft bevételcsökkenés várható.
Közterület foglalási díj
2020-ra 309 millió Ft közterület foglalási díjbevétel szerepel a költségvetésben. 50%-os csökkenéssel számoltam, hiszen az üzlethelységek sorra mondják vissza a teraszigényeiket.
Fontos felhívni a figyelmet a 2020. március eleji törvénymódosításra, mely díjtalanná tette a több mint 50%-ban közpénzből finanszírozott, kiemelt közérdekű beruházások közterület-használatát az építkezéshez szükséges időre. Emiatt Ferencváros több százmillió Ft közterület foglalási díjtól esik el idén és a következő években, hiszen nagyon sok kormányzati nagyberuházás éppen Ferencvárosban valósul meg. Viszont a költségvetés tervezésnél a kerület óvatos volt, azaz ezeket a bevételeket nem is tervezte be. Így a közterület foglalási díjban elsősorban a társasház építések és a vendéglátó teraszok díja szerepel.
Lakbér bevételek, helység bérleti díjak
Az önkormányzati tulajdonú lakások lakbéréből 310 millió Ft, az üzlethelységek bérleti díjaiból pedig 300 millió Ft éves bevételt tervezett Ferencváros. A járvány miatt nehéz helyzetbe került önkormányzati üzlethelységet bérlő vállalkozások bérleti díj-fizetési halasztást kaptak április 1-je és június 30. között. Erre a három hónapra eső bérleti díjat később kell majd kifizetniük. Mindkét bevétel esetén felmerül, hogy lesznek, akik nem tudnak majd fizetni. Így azzal a feltételezéssel éltem, hogy kisebb csökkenés esetén a díjak 15%-a esik ki, összesen 91,5 millió Ft. Nagyobb csökkenés esetén pedig 20%-ával, azaz mintegy 122 millió Ft-tal csökkennek a kerületi bevételek.
Iparűzési adó
Az iparűzési adót a vállalkozások a fővárosnak fizetik be. A befolyt teljes iparűzési adó bevétel 54%-a a fővárosé, a maradék 46%-on pedig a kerületek osztoznak előre rögzített százalékok alapján. Ferencváros például a kerületeknek járó iparűzési bevételek 3,61965731 százalékára jogosult függetlenül attól, hogy hány vállalkozás székhelye van a kerületben. Tehát mindegy, hogy Budapesten belül, hol van a Telekom, a ferencvárosi költségvetésben pontosan ugyanannyi az iparűzési adó bevétel. Másképpen fogalmazva, minél több vállalkozás fizet Budapesten iparűzési adót, annál több lesz a IX. kerület iparűzési adó bevétele. Nem kell, hogy ezek a vállalkozások Ferencvárosban legyenek.
Az iparűzési adót a korábbi év árbevétele alapján fizetik a vállalkozások, így a járvány által sújtott cégek idei éves árbevétel-csökkenése késleltetve, a következő év ferencvárosi költségvetésében is megmutatkozik majd. Az iparűzési adóbevétel csökkenése ugyanakkor már az idei költségvetést is terhelni fogja, mivel a cégek a második féléves, szeptember 15-ig esedékes részletre kérhetnek adóelőleg-csökkentést.
2020-ban az eredeti tervek szerint Ferencváros bevételeiből közel 30%-ot, összesen 5,3 milliárd Ft-ot tett volna ki az iparűzési adó. Azzal a feltételezéssel éltem, hogy kisebb csökkenés esetén az iparűzési adó 15%-a esik ki, több mint 800 millió Ft. Nagyobb csökkenés esetén pedig 20%-kal, azaz mintegy 1 milliárd Ft-tal csökkennek a kerületi bevételek. Hozzá kell tenni, hogy ez a csökkenés nem feltétlenül idén következik be.
Összesítés
Bevétel típus | Kisebb csökkenés (Ft) | Nagyobb csökkenés (Ft) | Számítási mód |
Gépjárműadó | 210 000 000 | 210 000 000 | Egész éves bevétel kiesik. |
Idegenforgalmi adó | 200 000 000 | 200 000 000 | A bevétel 80%-a esik ki. |
Parkolás üzemeltetés (díj+bírság) | 310 500 000 | 517 500 000 | Kisebb csökkenés esetén 3 hónap, nagyobb csökkenés esetén 5 hónap kieséssel számolok. |
Gépkocsielszállítás, kerékbilincselés | 12 500 000 | 5 208 333 | Kisebb csökkenés esetén 3 hónap, nagyobb csökkenés esetén 5 hónap kieséssel számolok. |
Közterület foglalási díj | 154 921 500 | 154 921 500 | A bevétel 50%-a esik ki. |
Lakbér bevételek | 46 500 000 | 62 000 000 | Kisebb csökkenés esetén 15%, nagyobb csökkenés esetén 20% kieséssel számolok. |
Helyiség bérleti díj | 45 000 000 | 60 000 000 | Kisebb csökkenés esetén 15%, nagyobb csökkenés esetén 20% kieséssel számolok. |
Iparűzési adó | 806 713 050 | 1 075 617 400 | Kisebb csökkenés esetén 15%, nagyobb csökkenés esetén 20% kieséssel számolok. |
Összesen | 1 786 134 550 | 2 285 247 233 |
Összességében 1,7 milliárd és 2,3 milliárd Ft közé becsülöm a bevételkiesést, ami az éves költségvetés 10-12 százaléka. Hozzátéve azt, hogy a csökkenés egy része a következő évben jelenik majd meg.
A kerületi költségvetés egyensúlyban tartásának két útja van, illetve harmadikként ezek kombinációja. Egyik, hogy feléljük a tartalékainkat, vagyis a bevétel kiesést a korábbi évekből maradt pénzből, az ún. kötelezettségvállalással nem terhelt maradványból finanszírozzuk. A másik út a kiadások csökkentése.
A ferencvárosi költségvetésről a Rádió9 2020. április 16-i műsorában beszélgettünk Reiner Roland alpolgármesterrel.