Élő Adás promó

HAZAI PÁLYÁN, HOLMÁSHOL, ÉS LÉTKEZDE – AKIK SZÁMÍTANAK AZ ÉLŐ ADÁS ADOMÁNYGYŰJTÉSBEN RÁD IS

Egyre valószínűbb, hogy lesz Befogadó Focikupa kerületünkben a bevándorlók és helyi közösségek csapatai között, lesz barátságos otthona és művészeti-közösségi találkahelye az ép és sérült értelmű színészekkel közösen működtetett inkluzív színháznak, és nyári tábora a még sosem nyaralt, mélyszegénységben élő tarnabodi gyerekeknek. Ez a 3 nemes cél a tétje a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány immáron hatodik, ezúttal online Élő Adás adománygyűjtő kampányának és estjének. Szolidaritás, elfogadás, befogadás -ezek a podcastunk kulcsszavai, melyben bemutatkozik a három támogatandó közösség.

Élő Adás

Ferencvárosi Közösségi Alapítvány 2020. november 25-én rendezi meg hatodik alkalommal Élő Adás elnevezésű adománygyűjtő estjét, ám ezúttal a járványügyi előírások miatt élőben ugyan, de online. Az eseményt  bemelegítésként egy 10 napos adománygyűjtő kampány előzi meg, amelyben a résztvevő programokat megvalósító szervezetek  és választott nagyköveteik buzdítanak a támogatásra.

Három ügyet választottak ki támogatásra, melyből kettő a Ferencváros, egy pedig az egyik legnehezebb helyzetben lévő magyar falu, Tarnabod közösségének jobb létéhez járul hozzá. Podcastunkban a három kiválasztott szervezet és projekt egy-egy nagykövetét szólaltattuk meg.

Hazai pályán

Hazai pályán projekt az Artemisszió Alapítvány MIRA közösségében fogalmazódott meg. A Bokréta utcai közösségi térbe nemcsak tanácsot kérni, informálódni, vagy éppen jógázni járnak a nem magyar közösség tagjai, hanem  bevándorlókból és helyi lakosokból kialakult egy focicsapat is, amelynek nagy terve. hogy  a jövő évi  Menekültek világnapján június 20-án megrendezhessék a Befogadó Focikupát. A MIRA egyik nagykövetével, Somlai Gáborral Varga Dániel beszélgetett, akitől azt is megtudtuk, miért olyan fontos, hogy a bevándorlókkal találkozzanak a helyi lakosok, mert akkor az esetleg meglévő előítéletek könnyen megcáfolhatók.

MáSzínház

Az Élő Adás másik ferencvárosi résztvevője a MáSzínház, akik egyedülálló küldetést választottak: előadóművészeti foglalkozásokat tartanak értelmi fogyatékossággal élő és ép értelmű résztvevőknek, színházi produkcióikban együtt szerepel sérült és ép színész. A csapat hónapokig tartó otthontalanság és a járvány miatt elmaradt tavaszi évad után egy frissen megkapott Bakáts téri önkormányzati helyiséget szeretne felújítani a remélt támogatásokból, amiből nem csak  játszóhelyet, de művészeti- közösségi találkahelyet is varázsolnának a helyieknek. Sőt, a HolMáshol projektnek juttatott adományokból a koronavírus járvány miatt munkájukat elvesztett független előadóművészeket is segítenék. A projekt egyik nagykövete a fiatal színésznő Kuna Kata, aki elmesélte a Rádió 9-nek, hogy miért fontos neki személyesen is az egészségesek és a fogyatékkal élők közötti kommunikáció, mert  szerinte nem csak a mássággal vagy fogyatékkal élő embereknek kell alkalmazkodni a többségi társadalomhoz, hanem a többségi társadalomnak is bőven van tanulnivalója a sérült emberektől, akik sokkal szeretetteljesebben viszonyulnak a világhoz.

Létkezde

Nem ferencvárosi, de fontos projekt a Tarnabod és Mi közösségének Létkezde nevet viselő programja.  A kis Heves-megyei zsákfalu lakosait kilenc éve támogatja egy lelkes önkéntes csapat. A Létkezde projekt a közös főzésről,  edukációs programról, mentorálásról, példamutatásról szólt eddig is, most pedig  a civilek azért gyűjtenek támogatást, hogy a mélyszegénységben élő falubeli gyerekeket jövő nyáron táborba vigyék. Szikszai Henriett önkéntes, a Tarnabod és Mi egyesület alaptagja kilenc éves tapasztalatiról számolt be. Hangsúlyozta, hogy a főzés összekapcsolja a tarnabodiakat és a nagyvárosi segítőket, az edukációs programok és a mentorálás pedig sikeres – nem csak azért, mert két rendkívül tehetséges fiatal jelenleg az artista képzőben tanul, hanem azért is, mert a kitartás és a kis lépések elindítottak némi változást.

Az Élő Adáson a bemutatkozó projektek mellett kortesbeszédek is elhangoznak, a Tarnabod és Mi mellett Veiszer Alinda újságíró kampányol, a MáSzínház projektjét Lackfi János költő népszerűsíti, a MIRA focikupáját M. Dénes Tamás sportriporter ajánlja.