A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA) néhány helyi kötődésű magánember – művészek, vállalkozók, civil szakemberek – kezdeményezésére jött létre 2011-ben. Azzal szeretné jobbá tenni a kerület életét, hogy összeköti a helyi civil kezdeményezéseket a helyi támogatókkal, magánszemélyekkel és vállalatokkal. Lehetne ezt úgy is csinálni, hogy szimplán pénzt kérnek a támogatóktól, de ők inkább „személyes élményhez kötik az adományozást” – mondja Barna Era, az alapítvány igazgatója.
Élményhez kötik az adományozást
Mit jelent ez? Az adománygyűjtés sokszor valamilyen esemény keretében történik. Ilyen például az éppen aktuális Swimathon, melyet negyedik alkalommal rendeznek meg. Ebben az esetben az úszás hozza össze az FKA által kiválasztott kerületi civil kezdeményezéseket és a támogatókat. A kampányban résztvevő önkéntes úszók minden évben 7-8 helyi kötődésű ügy felkarolására gyűjtenek, elsősorban saját ismeretségi körükből szerezve a támogatókat. Az alapítvány kuratóriuma által kiválasztott civil kezdeményezések a legkülönfélébb módon kötődhetnek a kerülethez.
2017-ben például a József Attila-lakótelepiek egy a helyi alkotók termékeit kínáló karácsonyi vásárt álmodtak meg. 2018-ban pedig a Ráday utcában élő szakkollégisták úsztak és gyűjtöttek az Utcáról Lakásba Egyesület Mobilház programjára. Idén gyűjtenek például a Szabihídnak, a ferencvárosi hátrányos helyzetű gyerekeknek szóló, Lóperenciás tengeren túl ingyenes lovasterápiás tábornak, a közeli hozzátartozójukat elvesztett gyerekek gyászmunkáját segítő Reményvirág projektnek. Május 17. és június 16. között lehet támogatni őket, a kampányzáró úszásra a Kőér utcai uszodában kerül sor június 16-án, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Kezelik a Zwack Péter emlékalapot
Vannak olyan helyi vállalatok, melyek az FKA-t kérik fel, hogy segítsen jó helyre juttatni a támogatásra szánt keretüket. Ferencváros legrégebbi családi vállalkozása hozta létre a Zwack Péter Emlékalapot, mely hátrányos helyzetű fiatalok oktatásához kötődő programokat karol fel, amiket az FKA válogat ki az Olaszországban élő Zwack Izabella számára.
Tehát az Ferencvárosi Közösségi Alapítvány nem csupán bankszámlát vezet, amire utalhat a civil szervezeteket támogatni akaró helyi polgár vagy vállalat. Tevékenysége ennél jóval összetettebb: felkarolja a civil kezdeményezéseket, segít nekik az indulásban és a támogató számára is élményt jelentő esemény keretében gyűjt forrást. Nagy felelősség és jó sok munka jár vele, amiben a közel két tucat kerületi önkéntes is segít. Az alapítvány nem kér és nem fogad el támogatást sem a helyi önkormányzattól, sem az államtól, hogy ezzel is biztosítsa függetlenségét és hogy ne legyen konkurense a civil társaknak.
Önálló közösségépítő programjaik is vannak
Az FKA koordinál, híd-szervezet, és emellett önálló programokat is szervez. Ilyen a Rádió Ráday névre keresztelt közösségi netrádió, melynek adásait legközelebb augusztusban és szeptemberben hallhatjuk. Helyi lakosok és szakértők beszélgetnek majd kerületi ügyekről, melyet élőben is, később pedig archivált formában is meg lehet hallgatni. Hogy miről lesz szó? A sokszínű Ferencvárosról, azaz itt élő, tanuló, dolgozó külföldiekről. A turizmusról, arról hogyan legyen vibráló, színes szórakozó-, de nem bulinegyed a kerületünk. Helyi szemét-- és zöldügyekről, lakáspolitikáról. Mit jelent az, hogy vállalkozásbarát kerület és hogyan szolgálhatják a kormányzati nagyberuházások a helyiek érdekeit.
Az alapítvány munkájával kapcsolatos további információért keressétek az FKA honlapját. Ha pedig a közösségi alapítványok működéséről szeretnétek többet megtudni, ezt a tanulmányt ajánljuk.
Civil körkép sorozatunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen civil szervezetek működnek a kerületben? Hogyan gondolkodnak Ferencvárosról, és mit tesznek az itt élőkért? Fogadnak-e önkénteseket? A sorozat Rádió9-ről készült írása itt érhető el: Ha nincs játszótered, teremts magadnak!
Kiemelt kép forrása: Abcug