Baranyi Krisztina, Döme Zsuzsanna, Reiner Roland

Fradi táblák? Szerződések nyilvánossága? Bakáts tér felújítás? Beszámoló a 2019. évi közmeghallgatásról

2019. december 14-én tartotta az önkormányzat az éves közmeghallgatást, amiből az SZMSZ szerint ezentúl évente hármat kell majd tartani. Az alakuló ülésről szóló beszámolónk után, írunk a közmeghallgatásról is, ahol a lakosok tehetnek fel kérdéseket. A Kilencben az élet zárt facebook csoportban kérdéseket gyűjtöttünk a közmeghallgatásra, amiket közös levélben tettünk fel. Nézzük röviden a válaszokat néhány kérdés esetén.

KÉRDÉS: A választási kampányban sokat hallottuk Polgármester asszonynak azt az ígéretét, hogy „mindent nyilvánosságra hozok”. Mikor lesznek elérhetőek a ferencvaros.hu honlapon: az új önkormányzati vezetés által megszüntetett/felmondott szerződések; az átadás-átvételi dokumentumok; az új önkormányzati vezetés által kötött új szerződések?

Válasz: A weboldal teljes rendbetétel után lesznek elérhetőek ezek a dokumentumok. A Ferencváros honlap fapados verziója várhatóan 2020. januárjában indul.

KÉRDÉS: Szűcs Balázs főépítész, a Rádió9 2019. szeptember 12-i adásának második órájában mondta, hogy „a következő képviselő testület egyik fontos és sürgető feladata lesz, hogy döntést hozzon a Bakást tér és környékének kb. 1 milliárd forintos felújításáról, amire 2021-ig kapott halasztást a kerület a TÉRKÖZ pályázat keretében a Fővárostól. A tervek elő vannak készítve.” Sajnos a tervezési folyamatból a lakosságot eddig teljesen kihagyták. Ezúton szeretném kérdezni, hogy hogyan tervezik orvosolni ezt a problémát? Hogyan tervezik becsatornázni a lakosság véleményét a Bakáts tér környékének felújítási terveibe?

Válasz: A Bakáts tér felújítására 250 millió forint Térköz pályázati támogatást kapott a kerület a fővárosi önkormányzattól. A projket befejezési határideje: 2021. december 15. Baranyi Krisztina az írásbeli választ azzal egészítette ki, hogy át kell gondolni, hogy mit is akarunk pontosan. Az elkészült tervek egy lebetonozott katlanról szólnak, kevés zöld felülettel, nyilvános WC nélkül.

KÉRDÉS: Tele van a sajtó a Közvágóhíd helyi védettség alatt álló épületeinek ledózerolásával. Ferencváros 34/2017. (XII. 22.) rendelete (röviden Vágóhíd utca és környéke Kerületi Építési Szabályzat) a víztorony kivételével nem jelöl megtartandó elemet. Így a kaput sem jelöli megtartandó elemként, az is építési helyként van jelölve. A maximális épületmagasság 45m, azaz több, mint 10 emelet. Ezekből úgy tűnik, hogy a területen semmi sem marad a régi értékekből, vagyis a kerületi Építési Szabályzat nem tartotta fontosnak a Közvágóhíd legalább egy részének megőrzését. Emellett a településképi rendelet sem foglalkozik a Vágóhíd védendő értékeivel. Kérdezem Szűcs Balázs főépítészt, hogy hogyan látja a saját felelősségét ebben a történetben? Miért terjesztett elő olyan építési szabályzatot, ami lényegében szabad kezet ad a Közvágóhíd török tulajdonosának, Adnan Polatnak?

Válasz: A Közvágóhíd területét a Kormány 2018. júliusában nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította. Szűcs Balázs, ferencvárosi főépítész semmiért sem felelős.

KÉRDÉS: Tervezik-e a Ráday és a Tompa utca sétáló utcává tételét?

Válasz: A Ráday utca sétáló utcává minősítése régi terve az önkormányzatnak. A Tompa utca sétálósítása nem szerepel a tervek között.

KÉRDÉS: Naponta észleljük, hogy a Ferenc téren a varjak kipakolják a kukákat. Erről sok fotó és videó készült az elmúlt hónapokban. Kérem, gondolják végig, hogy mi lenne a leginkább költséghatékony módja annak, hogy ez ne történjen meg. (kukatető, kukacsere, stb.) Mikorra tudnak erre részletes, költségekkel alátámasztott javaslatot, előterjesztést készíteni?

Válasz: Továbbítják a problémát a Feszofenak.

KÉRDÉS: A József Attila-lakótelepen lévő Ferencvárosi Epres Óvodát 2018-ban újították fel. Sajnos a fűtéskorszerűsítés kimaradt a felújítás költségvetéséből, így a fűtés továbbra sem szabályozható. Télen az emeleti csoportszobákban és a kapcsolódó helyiségekben 26-27 celsius fok van, ezért szinte folyamatosan szellőztetni kell. Ez egyrészt pazarló, másrészt pedig egészségtelen a meleg miatt pólóra, szoknyára/rövidnadrágra vetkőztetett gyerekekre nézve. Ezúton szeretném kérdezni, hogy tervezi-e az önkormányzat az Epres Óvoda fűtéskorszerűsítését?

Válasz: Az önkormányzat nem tervez fűtéskorszerűsítést. A fűtés szabályozásával kapcsolatos problémát továbbítják a Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központnak

KÉRDÉS: Körülbelül 40 éve, több rendszer és több tanács/önkormányzat által megígért Molnár Ferenc Általános Iskola (Mester utca 19.) előtti közlekedési lámpa végre valahára megvalósítható lenne? Egyre forgalmasabb a Mester utca, és így egyre veszélyesebb a gyerekeknek átjutni az úton. Hiába tilos a forgalmon a körút felől, még mindig előfordul autó, ami simán áthajt a lezárt szakaszon, így valójában még arra az irányra is figyelni kell nekik. Az Ipar utca irányából is rengeteg autó fordul a Mesterre. A tökéletes megoldás az lenne, ha a villamosmegálló mindkét végénél létesülne közlekedési lámpa. Ha ez sok, vagy kivitelezhetetlen, akkor az Ipar utcai véghez mindenképpen szükség lenne, illetve meg kell valahogy fizikailag akadályozni, hogy villamoson kívül más be tudjon hajtani a Tinódi és Ipar utca közötti szakaszra.

Válasz: Továbbították a kérést a Budapest Közút Zrt-nek. A szervezet a válaszában kifejtette, hogy a Mester utcának a Haller utca és a Ferenc körút közötti szakaszán a gyalogosok forgalombiztonságának növelése érdekében a megoldás az útszakasz teljes körű felülvizsgálata, majd átépítése lenne. Ilyen felülvizsgálatot jelenleg nem tervez a Közút Zrt.

KÉRDÉS: Budapest Park hangereje és tűzijátéka – Meddig tehetik meg, hogy olyan hangerővel zenélnek, amit a fél kerületben hallani lehet? Meddig tehetik meg, hogy majd minden éjjel rakétákat lőnek fel, néha többször is egy éjszaka? A parktól messze, a Haller utcán túl is zavaró éjjelente.

Válasz: Rendszeresen ellenőrzik a Budapest Parkot. Gyakran kiderül, hogy a zaj nem onnan jön.

KÉRDÉS: Sok kerületi lakost zavarnak a “Fradi táblák”. Mikor élvezhetjük végre újra nélkülük parkjainkat, kerületünket? Sajnos nagyon sok pénze bánja ezt a kerületnek. Van terv az esetleges újrahasznosításukra?

Válasz: A táblakihelyezésről szóló megállapodás 2020. március 20-ig tart. Ekkor kell a cégnek leszerelnie a táblákat. Sem a táblák, sem a vaskeretek nem képezik az önkormányzat tulajdonát.

KÉRDÉS: Nagyon hiányoltuk, hogy az előző vezetés a Haller park felújításának tervezésébe egyáltalán nem vonta be a lakosságot. Mikor tart az önkormányzat lakosági fórumot a Haller park felújításának első üteméről, aminek megvalósítása éppen folyamatban van? A második és további ütemek tekintetében tervez-e az önkormányzat közösségi tervezést? Azaz megpróbálja-e majd az önkormányzat becsatornázni a lakosság véleményét a tervek kialakítása során?

Válasz: A Haller park I. ütemének felújításába nem vonja be az új vezetés sem a lakosokat. Várhatóan 2020. májusában tartanak majd lakossági fórumot az elkészült felújításról és a további tervekről.

KÉRDÉS: Szomorúan tapasztaljuk, hogy a Haller parkban lévő tüdőgondozó területén, közvetlenül a Csudafa óvoda mellett parkoló kialakítása van folyamatban. Ezzel szemben Szűcs Balázs főépítész, a 2019. júniusában a Dél-Pesti Centrumkórházzal környékének építési szabályzatával foglalkozó lakossági fórumon azt mondta, hogy a tüdőgondozó helyén óvoda épül majd. Takács Máriusz, képviselő úrtól tudtuk meg, hogy a tüdőgondozó nem önkormányzati tulajdonban van. 2018 óta a tulajdonosi jog gyakorlója az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Az önkormányzat vissza kívánja vásárolni ezt a területet? Megtörtént velük a kapcsolatfelvétel, hogy milyen feltételekkel vásárolható vissza? Kérem, tájékoztasson, hogy mit terveznek ezzel a területtel. Ha megtörténik a terület visszaszerzése, mit tervez az önkormányzat a tüdőgondozó épületével? Milyen lépéseket tesz rövid távon ezen célok megvalósítása érdekében?

Válasz: 2019. második félévében az önkormányzat együttműködési megállapodást kötött az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal a Dél-pesti Centrumkórház fejlesztés miatt. E szerint az önkormányzat a következő 3 évben valamikor megvásárolhatja a tüdőgondozót. Az önkormányzat most tájékozódik az ügyben.

KÉRDÉS: Ferencváros rehabilitációja példaértékű volt abban az értelemben, hogy szépen összenyitott tömböket és lakható környéket hozott létre, megtartva az eredeti városi struktúrát. Most az látszik, hogy gomba módra szaporodnak a minél több lakást elnyelő monstrumok, a szépen egyben kezelt tömbök szétesnek. Építész nyelven beszélve, miért lettek ennyivel magasabbak a párkánymagasságok? Miért nőtt meg ennyire a szintterületi mutató? Várható-e a kerületi építési szabályzatok módosítása a magasság és befogadóképesség szigorítása irányába?

Válasz: Mindenben megfelelünk a magasabb rendű, fővárosi szabályozásnak.

A feltett kérdéseket és az önkormányzattól kapott válaszokat teljes terjedelemben itt olvashatjátok.