A Trafó “Magyarországon egyedülálló, a nemzetközi kortárs színtérbe beágyazott befogadó hely, ahol a különböző műfajok – színház, tánc, újcirkusz, zene és vizuális művészetek – egyedi és autentikus módon jelennek meg” – olvasható az intézmény honlapján. A magyar és nemzetközi közönség által egyaránt ismert és elismert művészeti központ Budapest és azon belül Ferencváros kulturális életének egyik meghatározó szereplője. Az utóbbi időszak több szempontból is újdonságokat hozott a Trafó mindennapjaiban: nemcsak az épület felújítására került sor, de a működés feltételei is változtak az utóbbi hetek és hónapok jogszabály-módosításai nyomán.
Időszerűnek gondoltuk tehát, hogy egyfajta leltárkészítésre kérjük Barda Beátát, a Trafó ügyvezető igazgatóját.
Mészáros Szilárd interjúja
Kevés település, illetve budapesti kerület büszkélkedhet a Trafóhoz hasonló kortárs művészeti centrummal. Miként tekint a Trafó magára Budapesten és ezen belül a IX. kerületben? Mennyire van a Trafónak ferencvárosi ön- és küldetéstudata?
Ez egy kicsit bonyolult kérdés, hiszen mi budapesti intézmény vagyunk, budapesti színház, a szó legteljesebb értelmében. Minket a minisztérium és a főváros legújabb megállapodása értelmében teljes egészében Budapest finanszíroz. De országosak is vagyunk, hiszen ilyen jellegű, ekkora költségvetésű, sok műfajú befogadószínház, amelyik hazai és külföldi produkciókat egyaránt bemutat, nincs még egy az országban, sajnos. És közben próbálunk ferencvárosi intézmény is lenni, hiszen a Trafó 21 éve „lakik” a több mint százéves egykori transzformátorházban a Tűzoltó utca és a Liliom utca sarkán. Éli a ferencvárosi épületek mindennapi életét, hol közelebbi, hol kicsit távolabbi viszonyban a kerülettel. Dolgozunk kerületi iskolákkal, együttműködünk más, a kerületben működő intézményekkel, jóban vagyunk a környék kávézóival, próbáljuk támogatni a gyermekkórházat.
Kikből áll a Trafó törzsközönsége? A közönség összetétele mennyire és milyen eszközökkel formálható?
A Trafó sokműfajú intézmény, és ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül van egyfajta, homogén közönsége, hanem legalább annyiféle, ahány műfaj a repertoáron megjelenik. Másokat érdekel(het)nek a kortárs magyar táncelőadások, mint akik eljárnak a smART programjainkra, ahol fúziós kísérleteket láthatnak, illetve kipróbálhatják, hogy a legfrissebb technikai újdonságokat hogyan lehet ötvözni az előadóművészetekkel. Sokfélék vagyunk, sokféle érdeklődési körrel. Nekünk az a feladatunk, hogy elérjük azokat, akik egyes témák, egyes műfajok iránt érdeklődnek.
Hogyan fejlődött a Trafó repertoárja az utóbbi években? Mik a távlati tervek és kihívások?
Az utóbbi időben nagyon felgyorsultunk, a 300 fős nagyterem mellett előadásokat tartottunk a klubban, alkalmanként 50-60 főnek, és a próbateremben is, 40 nézőnek. Ha az egyes műfajokat tekintjük, vannak nálunk koncertek – a jazztől a klasszikus indiai zenéig – tánc- és színházi előadások, de újcirkusz is. És akkor még jön mindaz, ami átlépi a hagyományos műfaji határokat.. Egy kortárs művészetek házának az a feladata, hogy ilyen újító jellegű produkciókra is fókuszáljon. A legnagyobb kihívás a kommunikáció. Nem lehet hetente elmondani, hogy ez a legszebb, legizgalmasabb, legérdekesebb produkció, bármennyire meg vagyunk erről győződve. Távlati terveink mindig új utakra kell, hogy vigyenek minket, arra, hogy kilépjünk a már megszokott keretekből. Viszont a jövőről most sokkal kevesebbet tudunk, mint bármikor korábban. Az biztos, hogy sok minden meg fog változni. Hogy hogyan, arról még csak halvány sejtéseink vannak.
A színházak fenntartása a kulturális élet talán legégetőbb kérdése. Noha a koronavírus-járvány sok mindent felülír, a Trafó hogyan látja magát a kultúrpolitikai "viharban"?
Vannak biztos pontok: azt látjuk, hogy fontosak vagyunk a fenntartónknak, fontosak vagyunk az alkotóknak, szeretnek idejönni a külföldiek, de biztos, hogy sok mindent át kell értékelnünk majd, ha tisztul a helyzet, ha többet látunk majd a minket körülvevő világból.
Milyen fejlődési tendenciákat érzékeltek a független kortárs színház és tánc területén, itthon és a nagyvilágban?
Ha valamit látunk, az pont az, hogy már nehéz tiszta kategóriákban gondolkodni, hogy állandó mozgás van, átjárás a műfajok között, hogy nehéz a hagyományos definíciók mentén gondolkodni. De azt is látjuk, olyan gyorsan változik a világ körülöttünk, hogy folyamatosan alakulnak, módosulnak a nézői szerepek. A befogadói passzivitás át tud csapni aktív jelenlétbe, komoly szerepet kapnak a közösségi projektek, hogy az alkotók, előadók szívesen vonják be a nézőket, számítanak a véleményükre, szeretnének velük dialógusba lépni.