Milyen a demokratikus iskola? Hogyan működik a demokrácia egy diákközösségben?Valóban zsigerileg demokraták a kisgyerekek?
Mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyerekeink szeressék az iskolájukat, jól érezzék magukat ott, és nem utolsó sorban, tanuljanak is valamit. De hát – többségünkben - mi se így nőttünk föl! Ma gyorsan változik a világ, jönnek a robotok, új technológiák, a nemzetközi verseny fokozódik. Aki lemarad, az végleg kimarad; ez az érzése sok szülőnek. Hogyan készíti fel a gyerekeinket az iskola ezekre a kihívásokra? Miközben minden változik, a magyar iskola mintha semmit se változna. Sőt! Alul fizetjük a tanárainkat évtizedek óta (mind az átlagbérhez, mind a diplomás átlagbérhez képest is). A régi jó tanárok lassan kiöregednek (szerencsére a régi rossz tanárok is). Sokan elhagyják a pályát, akik maradnak, azok kiégettek, rosszkedvűek és frusztráltak – tisztelet a kivételnek. Az új pedagógusok pedig – tisztelet a kivételnek – nem feltétlen a szakmájuk legjobbjai. Miért? „Ennyiért”, mi mennénk tanárnak?
Mintha a magyar társadalomnak általában nem lenne fontos az oktatás. Közben az épp iskoláskorú gyerekesek számára ez az egyik legfontosabb: jókedvű, magával rendben lévő, magabiztos és kompetens felnőttekre szeretnénk bízni a gyerekeinket, hisz velük töltik az életüknek majd’ felét (ha az alvást nem számítjuk).
Az oktatás kérdése a "morális pánikhoz" hasonlít
Az oktatás kérdése ma hasonlatos a „morális pánik” effektushoz. Eszerint a közösség hirtelen elkezd félni valamitől, ami aztán öngerjesztőn meg is valósul. Azt halljuk mindenhonnan, hogy rossz a magyar iskola. Sokan – épp a „jól értesültek” vagy csak jobb módúak – el is kezdik menekíteni a gyereküket: maradjon inkább oviban, majd az iskolaválasztáskor, a 4. vagy a 6. osztály után Aztán ez mindenkit menekítésre, menekülésre ösztönöz. A tanárok is és értelemszerűen menekülnek. Végül az egész szektor önbeteljesítően rossz lesz, rosszabb, mint valójában volt.
Közben gyakorlatilag ellenőrizetlen és igazolatlan pedagógiai modellekkel dolgozó magániskolák dőzsölnek: annyi a jelentkező, hogy egekbe tolhatják a tandíjaikat. Elég néhány hívószó: gyerekszeretet, élménypedagógia, programozás stb. A kétségbeesett szülő meg keres, lapátol, és próbál hinni: talán ez lesz a jó, talán itt fogják jól felkészíteni a továbbiakra vagy legalább szeretni a gyermekemet.
Olyan ez, mint az orvostudományból kiábrándultak csodavárása a kuruzslóktól. Hitelesítő és bizonyító erő nélkül dobálózik mindenki nagy szavakkal, az emberek meg a nagyobbat mondóhoz sereglenek.
Hogyan működik a demokrácia egy diákközösségben?
Kilenc évig voltam egy demokratikus iskola, egy egyetemi kollégium – a Rajk Szakkollégium – igazgatója és egyébként két kisgyermek apja. A demokrácia a Rajkban azt jelenti, hogy minden közösségi kérdést a diákok megvitatnak és mindenről ők döntenek (mindenkinek egy szavazata van). Az is közösségi döntés kérdése, hogy mit tekintenek közösségi kérdésnek.
Azt kutatom most, hogyan működhet fenntartható módon egy diákközösségben a demokrácia. Megéltem nap mint nap, hogy milyen felszabadító, és teljesítményösztönző tud lenni egy demokratikus közösség. De azt is látom, hogy ez egy komplex intézmény. A működéshez, nagyon sok szabály, szokás, finom kis apróságok kellenek.
A demokratikus iskola nem csak egyetemisták körében működtethető. Egy angol iskola – Summerhill – például 1921 óta 4 évestől 18 évesig terjedő életkorú gyerekek demokráciája. A gyerekek döntenek arról, mi a tananyag, hogy bemennek-e órára vagy sem, ha konfliktus van, akkor a heti üléseiken vitatják meg, és határoznak a megoldásról. Egész hihetetlen, hogy működhet. Ez persze óriási kihívás a pedagógusoknak, olyan program- és tantárgykínálatot kell összeállítani, ami magával ragadó. Ha egy gyerek nem akar tanulni – mondjuk, matematikát – akkor nem egyszerűen ráhagyják, hanem igyekeznek feltárni, mi lehet ennek az oka: talán valami régi emlék, vagy az a kulcs, hogy a gyerek alapvető érdeklődési köréhez kell kapcsolni a tárgyat?
Na jó, gondolhatnánk; rengeteg tanár kell egy ilyen iskolába, ezért roppant drága lesz. Valójában inkább csak más minőségű-szemléletű munkára van szükség, nem feltétlenül többre: hiszen a gyerekek egymás között oldanak meg annyi mindent. A Rajkban például, lényegében minden külső kényszer nélkül a 100 diák évi több tízezer munkaórát tesz bele a kollégium fenntartásába, amivel egy nem demokratikus közegben csak fizetett felnőttek foglalkoznak.
Az igazán fiatal gyerekek zsigerileg demokraták
Nyolcéves lányommal ebédeltünk – tanítás nélküli munkanap volt, én egy Summerhillről szóló könyvet olvastam. A könyv arról szólt, hogy az igazán fiatal gyerekek zsigerileg demokraták; pár perc után megértik a lényegét, csak aztán leszoknak róla; hiszen tőlünk, felnőttektől mást látnak, és tőlünk tanulják a világ működését.
Apa, eszünk, mit olvasol olyan nagyon? – kérdezte a lányom.
Felnéztem, és előjött a kísérletező kedvem. Gyorsan összefoglaltam a demokratikus iskolák lényegét neki. Majd feltettem a kérdést: te miről vitatkoznál és döntenél szívesen az iskolában?
Kért egy kis időt, megettük a levest.
Hát… Margó néni nagyon fázós.
Igen?
Mindig pulcsiban van, de közben minden gyereknek melege van a teremben. Olyan jó lenne, ha mi dönthetnénk arról, hogy kinyithatjuk-e az ablakot. (mi lenne, ha szabályozhatnák a radiátort – gondoltam…)
Meg van az a fa az udvaron (persze nincs túl sok zöld…), ami a kedvenc hunyóhelyünk volt a bújócskázáshoz. Most körbeültették virággal, és már nem mehetünk oda, mert letaposnánk.
És ömleni kezdett a sok kis apróság. A távolugrógödörről, ami ponyvával le van fedve, és évente kétszer a sportnapon használhatják, pedig milyen jó lenne homokozni benne. Nem folytatom…
És bizony nem csak a KLIK-intézményekben van ez, a gyerekek-diákok demokráciája az alternatív és magániskolák döntő többségében is nagyon korlátozott. Nekem pedig közben elszorult a szívem. Arra gondoltam, hogy mennyit beszélünk a demokráciánk hazai állapotáról. Közben a gyerekeink a legzsigeribb, alapvető, rájuk vonatkozó dolgokról sem dönthetnek soha. Így nőnek fel 18 éves korukig. Majd hirtelen azt mondjuk nekik: szevasz, dönts arról, hogy ki legyen a polgármester, meg a miniszterelnök, és higgy a demokráciában, legyél állampolgár! Ugye milyen irreális, pedagógiátlan gondolat? A demokratikus iskola gyakorlatai készíthetnének csak fel a valódi demokráciában való életre – és ami ennél is több: egy demokratikus iskolában jó élni!
Ezt a könyvet ajánlom a demokratikus általános iskolákról: Jerry Mintz: Szabadság és demokrácia az oktatásban.
A szerzővel a Rádió9 2019. szeptember 5-i műsorában beszélgettünk.
Általános iskolai körkép sorozatunk korábbi cikkében térképen mutattuk a ferencvárosi általános iskolák körzethatárait, illetve, hogy melyikben hány első osztály indul, milyen tagozatokkal.
