HOGY ÁLL FERENCVÁROS AZ Ez a Minimum! ÁTLÁTHATÓSÁGI PROGRAM TELJESÍTÉSÉVEL?

A K-Monitor, a Transparency International és az Átlátszó a 2019-es önkormányzati választások előtt ismét meghirdette az Ez a Minimum! átláthatósági programot. A kezdeményezés célja, hogy segítségére legyen az önkormányzatoknak abban, hogy a működésüket átláthatóvá, számonkérhetővé és az állampolgárok kezdeményezéseire nyitottá tegyék.Ferencvárosból öt képviselő írta alá a programot: Árva Péter, Mátyás Ferenc, Reiner Roland, Takács Krisztián és Torzsa Sándor. A Rádió9 2020. november 18-i podcastjában Merényi Miklóssal, a K-Monitor önkormányzati szakértőjével és Mátyás Ferenc önkormányzati képviselővel beszélgettünk az első év átláthatósági tapasztalatairól.

Ez a Minimum! program

A programot kezdeményező három civil szervezet 2019 decemberében átláthatósági mintaszabályozást dolgozott ki, hogy segítsék az önkormányzatokat az átláthatósági rendeletük megalkotásában. Hangsúlyozzák, hogy ez csupán minta, amit minden esetben a konkrét önkormányzat gyakorlatához kell igazítani.

2020 őszén a K-Monitor kérdőíves felmérésben visszajelzéseket kért a programot aláíró képviselőktől, hogy mit sikerült megvalósítani, milyen nehézségeket tapasztaltak, milyen ellenérvekkel szembesültek. Merényi Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a járvány miatt 3 hónap kimaradt a testületek életéből és most ismét kihirdették a veszélyhelyzetet. Így érthető, ha az átláthatósági csomag bevezetése lassan halad, ezért a programban tett vállalásoknak való megfelelést a K-Monitor 2021-ben fogja ellenőrizni.

A szakértő elmondása szerint sikerként élik meg, hogy sok városban, kerületben fogadtak el Ez a Minimum! előterjesztést a képviselő-testületek az önkormányzati választások után, melyben elköteleződtek a program iránt, vállalták az átláthatósági rendelet megalkotását. Részben a járvány, részben pedig egyéb, például informatikai akadályok szóltak közbe, és a rendeletalkotás a vártnál lassabban halad. De kivétel is akad, például Baja, ahol a testület éppen a hetekben fogadta el az átláthatósági rendeletet.

Ferencváros átláthatósági, hivatalosabb nevén közzétételi gyakorlatával kapcsolatban elmondta, hogy országos viszonylatban a budapesti kerületekhez és nagyobb városokhoz hasonlóan az alapok megvannak. Az előterjesztések, jegyzőkönyvek elérhetőek a honlapon. Jó hír, hogy a testületi ülésekről felvétel is készül, ami utólag is megnézhető. Látszik, hogy üvegzsebet is működtet a kerület, ahová az önkormányzat és a polgármesteri hivatal szerződéseit töltik fel. Ez elismerésre méltó gyakorlat, ami viszonylag ritkán tapasztalható az önkormányzatoknál. Merényi kiemelte ugyanakkor, hogy fontos lenne egy teljeskörű szerződés listát is szerepeltetni, hiszen nehéz olyan szerződésről kérdezni, aminek a létéről nem is tudunk. A szakértő a szerződések közzétételének pozitív példáiként Zuglót és Szekszárdot említette.

MTI Fotó: Földi Imre

Amivel hadilábon állnak a magyarországi önkormányzatok, így Ferencváros is, az az önkormányzati tulajdonú cégek átláthatóvá tétele. Érthető, ha az önkormányzat a szerződések nyilvánossá tételét saját magánál kezdi, de fontos, hogy a ciklus során a gazdasági társaságokra is sok kerüljön.

Átláthatósági törekvések Ferencvárosban

Mátyás Ferenc és Jancsó Andrea momentumos ferencvárosi képviselők rögtön az alakuló ülés napirendjére vetették azt a sürgősségi javaslatot, amely az Ez a Minimum! program végrehajtásához szükséges, korrupció elleni intézkedéseket tartalmazta. A képviselő-testület az előterjesztést elfogadta, a két képviselő pedig az Ez a Minimum! mintarendelet alapján elkészítette az átláthatósági rendelet-tervezetet, melyet azonban a tavaszi veszélyhelyzet miatt a testület nem tárgyalt, és azóta sem került napirendre.
Podcastunk második részében az átláthatósági rendelet főbb témaköreit ismertette részletesen Mátyás Ferenc: az adatigénylések rendjének szabályozását és a testületi, bizottsági ülések, közmeghallgatások nyilvánosságának kérdését. A testületi ülések élő közvetítése az átláthatósági rendelettől függetlenül elkezdődött. A képviselő fontosnak tartja, hogy a polgármester, alpolgármesterek, képviselők, bizottsági tagok, a gazdasági társaságok vezetői és felügyelő szerveinek tagjai esetén a javadalmazás nyilvános legyen. Hosszabb távon a gazdasági társaságok szerződéseinek is fel kell kerülnie a honlapra.

Összefoglalva elmondható, hogy az Ez a Minimum! program néhány pontja rendelet nélkül is megvalósult Ferencvárosban. Az átláthatósági rendelet megalkotása ugyanakkor fontos, hiszen ez garantálja, hogy a programot teljeskörűen végrehajtsa ne csak az önkormányzat, hanem a tulajdonában lévő cégek is. Az átláthatóságot a képviselők napirenden tartják, Mátyás Ferenc reméli, hogy a rendelet elfogadására minél előbb – akár már a jelenlegi veszélyhelyzet alatt – sor kerül.