zöldség

FELÉRTÉKELTE A ZÖLDSÉGKÖZÖSSÉGEKET A COVID

A Rádió9 2021. március 14-i adásában a közösségi gazdaságokról beszélgettünk. Áttekintést adott Perényi Zsófia a Tudatos Vásárlók Egyesületének képviseletében, és azt is hallhattuk, hogy Héjjas Szilvia és családja hogyan működteti a Birs Közösséget. A vásárlói oldalt pedig Kovácsné Borbély Krisztinától ismerhettük meg.

Mik is azok a közösségi gazdaságok?

Röviden együttműködések termelők és a vásárlóközösség között, melyekben – ahogy Perényi Zsófia (spotify és mixcloud fotókon) fogalmaz – a gyümölcsökön és a kockázatokon a gazda és a vásárló közösen osztozik. A vásárló egy szezonra elköteleződik a termelő mellett, a termelő pedig a megtermelt mennyiséget osztja szét a közösség tagjai között. A közösségi gazdaságoknál az általában tavasztól tavaszig vagy tavasztól télig tartó évad áprilisban indul, már most várólistákkal. A várólisták a Covid idején tovább növekedtek, hirtelen sokan jöttek rá arra, hogy így friss árut szerezhet be, kinti átvétellel, közvetlenül a termelőtől. A Birs Közösségben, melyet Héjjas Szilvia és családja működtet, szintén nőtt a várakozók száma, így hozzájuk is csak várólistára lehet bekerülni.

Várni ugyan kell, de mindenképp érdemes, ahogy azt Kovácsné Borbély Krisztina elmondja: ő új zöldségeket ismert meg, vagy épp a már ismert zöldségek új felhasználását. Előnyként említi azt is, hogy az átvevőpont közeli, és hogy friss zöldséghez juthat hozzá, melyet típustól függően aznap vagy előző nap szednek Szilviék. A szállítás napja tömény, a hét napjai pedig szintén be vannak osztva, mikor, mit csinálnak a gazdaságban.

A közösséggel való kapcsolattartás minimális szinten fér bele, erre viszont vannak külföldi jógyakorlatok: ha egy-egy lelkes tag feladatot vállal, gördülékenyebben megy a tagok közötti kommunikáció. Az egyes átvevőpontokon megjelenő tagok között így is van szerveződés: zöldségek csereberéje, receptek megosztása, tárolási praktikák megbeszélése.

Tapasztalatmegosztás a termelők között is van

Az évek során kimondottan jó kapcsolatok alakultak ki. A Tudatos Vásárlók Egyesülete Covid-mentes időkben szervezett tapasztalatmegosztó találkozókat a közösségi gazdaságok termelőinek, s ezeknek a szervezését folytatni szeretnék.  Idén egy képzés is tervben van, közösségépítés témában, várják az új termelők, új gazdaságok jelentkezését, vásárlói oldalról igény mutatkozik rájuk.

Ferencvárosba jelenleg a Birs Közösség mellett a MagosVölgy Ökológiai Gazdaság zöldséget, a Táncoskert húst és tojást szállít.
Térképes kereső és bővebb információ a gazdaságokról a Tudatos Vásárlók Egyesületének honlapján itt található >>>