A Rádió9 a koronavírus veszélyhelyzetre tekintettel 2020 novemberétől az eddigi kétheti élő adások helyett legalább hetente jelentkezik podcastokkal, mely spotify oldalunkról is elérhető.
Főzd meg a világot
A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány legújabb projektjében kísérletet tesz arra, hogy a 9. kerületben élő, legkülönbözőbb származású és élethelyzetű külföldiekkel együtt, eredeti hazájukra jellemző ételek elkészítése mellett bemutassa, hogy milyen nálunk nekik, hogyan látnak minket, és miért választották éppen Budapestet új otthonuknak, bennünket pedig új szomszédaiknak. A sorozatban, melynek első része már bemutatásra is került, nigériai, szír, marokkói, angol, török és indonéz ételeket főznek majd az alkalmi szakácsok.
A nézőket is főzésre csábítják a sorozat készítői. Akik vállalják, hogy az éppen aktuálisan bemutatott egzotikus ételeket elkészítik, és fényképpel be is mutatják, azok között az adott országra, kultúrára jellemző ajándéktárgyat sorsolnak ki. A részletekért az alapítvány FB oldalát érdemes böngészni. Polyacskó Orsolyával, a Főzd meg a világot sorozat koordinátorával Nemesné Singer Edina készített interjút.
Nándori cukrászda
Nándori László, a kerület méltán népszerű cukrásza 14 évesen adagolt először fagylaltot, akkor kezdődött a szakmával való ismerkedése, dacára annak, hogy családja akkor már évtizedek óta üzemeltette a mai helyén 1962-ben megnyílt üzletet, akkor még Varga Cukrászda néven.
A mester sütésről, főzésről, metszésről, és a választás szabadságáról is beszélgetett a múlt héten megtartott előadásában a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjével Gönczi Ambrussal.