Békésy György Nobel-díjas fizikus
Talán kevesen tudják, hogy a kerületben végezte életművének meghatározó kutatásait húsz éven keresztül a Nobel-díjas Békésy György fizikus. A Zombori utcában, a mai Puskás Tivadar ...ERKEL ÖTPERCESEK – ELSŐKÉNT A MOZIÖSVÉNYEN
Az 1997-ben alapított Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény a IX. kerület tárgyi, írásos és szellemi örökségének kutatásával, gyűjtésével és feldolgozásával foglalkozik. A járványügyi veszélyhelyzetben valami érdekeset főztek ...Lenhossék 35-37-39.
Lenhossék utca 35. 37. és 39., a kép hátterében a most is álló 41-es számú ház. A földszintes épületek az 1880-as évek végén épültek, a ...Köztelek utca 4.
Eredetileg az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (Köztelek) udvara volt, ahol mezőgazdasági vásárokat tartottak egészen az 1930-as évekig. Az 1970-es- 80-as években a Volán 1. számú ...Viola utca 46
Viola utca 46 - Tűzoltó utca 31. saroképület. Bár a Tűzoltó utca sosem volt szélesebb, mint manapság, az 1960-as és 70-es években gyakran láthatott az ...Régen óvoda, most sétány
A képen a Viola utca látható, elől a 33. szám alatti óvoda épülete. Az óvoda 1928-ban Friedrich István építész tervei alapján az akkori Ranolder Intézet nevű hírneves ...Gyár, lakóház, szálloda az Üllői út 89/B alatt
Az Üllői út - Thaly Kálmán utca sarkán 1849-től ezen a helyen a Strobenz Testvérek vegyi gyára működött, ahol a mintegy 50 főt foglalkoztató cég festékek ...Régi vendéglő helyén új lakóház a Sobieski utcában
A Középső-Ferencváros régen sok olcsó, de nagyon finom ételt kínáló étterméről is ismert volt. A 32-es számú ház eredetileg is vendéglőnek épült a XIX. században. ...A Bolgár Művelődés Háza - helytörténet
A Bolgár Művelődés Háza 1957-ben nyílt meg a Vágóhíd utca 62. alatt. Mivel a két állam nem segítette a kezdeményezést, 445 magyarországi bolgár család adományaiból ...Gubacsi út 89. - helytörténet
Az 1973-ban, a városegyesítés 100. évfordulója alkalmából felépített Ferencvárosi Szolgáltató Ház különlegességnek számított a Külső-Ferencvárosban, hiszen a megnyitáskor könyvtár, művelődési ház, bisztró és ABC működött ...