A Máltai Szeretetszolgálat Drégely utca 9. szám alatti Jelenlét programja fővárosi innováció. 16 vidéki helyszín után Budapesten nálunk valósul meg elsőnek. 2017 tavaszán indult a Mester utcai szakrendelő szomszédságában lévő bérházban, és idén már kinövi a kísérleti fázist. De mi is a Jelenlét program? Miről szól ez a Középső-Ferencvárosban? Mi történt eddig és mi fog ezután?
Jelenlét program
A Málta országszerte 16 helyszínen működtet Jelenlét programot, kistelepüléseken mint Tarnabod, Gyulaj, Tiszabő, Tiszabura és nagyvárosokban is, mint Miskolc, Pécs, Veszprém. A cél mindenhol ugyanaz: „ott lenni, együtt lenni a kirekesztett közösségekkel, osztozni velük a nehéz életkörülményekben, közösen feltárni a problémákat, és velük együtt találni meg a kivezető utat.” A kivezető út azonban más és más.
A Szeretetszolgálat által megszervezett adósságkezelés, vagy a fiatal fiúkból verbuvált focicsapat sikerei, máshol a baba-mama klub vagy a nevelőszülő hálózat adja a program központi elemét. (A Jelenlét programról bővebben itt olvashatsz.) De az empátiából az olykor embert próbáló körülmények ellenére sem veszítő máltás szociális segítő sehonnan sem hiányzik. A szociális munka is egy szakma, és a szociális munkások tudják, hogyan lehet nehéz helyzetű emberek beilleszkedését segíteni, a társadalom egészének érdekét szem előtt tartva. Talán ezt ismerte fel a kormány, amikor 2019 májusától 300 településre tervezi kiterjeszteni a Jelenlét programot, és Vecsei Miklóst, a Szeretetszolgálat alelnökét miniszterelnöki biztossá nevezte ki, ezért csak egy rövid telefonos beszélgetés erejéig sikerült elkapnom. Aki meg akar ismerkedni az alelnökkel, hallgassa meg a mellékelt interjút.
Jelen lenni Ferencvárosban
A Drégely utca 9. szám alatti háromemeletes, 36 lakásos bérházban 30 nm körüli, többségében komfort nélküli, kizárólag önkormányzati tulajdonú lakások vannak. A lakásméretből kifolyólag főként egyedül élőkből áll a lakóközösség. Néhány gyerekes család lakik itt csupán. A kerületi önkormányzat 2017-ben állapodott meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a Jelenlét program beindításáról. Azóta a Málta főállású szociális segítőt alkalmaz az épületben. Két apró szobából álló közösségi teret alakítottak ki egy földszinti lakásból. Ottjártamkor a helyiség ajtaján pszichológusi segítséget hirdettek. Az udvart a lakókkal közösen kitakarították, a pincét és a közös WC-ket lomtalanították. A lomok szépen összerakott kupacban várják elszállítást.
Kerékpárjavító műhelyt hoztak létre, ahol hamarosan a környékbeli fiatalokkal közösen szervizelik a bicikliket. Éppen befejeződött egy nagyobb közösségi tér kialakítása, melyet két földszinti lakás összenyitásával hoztak létre. A jövőben ez lesz a közösségi programok (környékbeli kicsiknek bábszínház, máltás fiatalok segítségével „idehozzuk a játszóteret”) helyszíne. A programokba megpróbálják az összes hátrányos helyzetű családot bevonni. A Máltai Szimfónia Program munkatársai csoportos zeneoktatás keretében fejlesztik a hátrányos helyzetű gyerekek értelmi, érzelmi és társas készségeit. És lesz még sok-sok apró lépés, ami hosszabb távon a házban és a környéken élők esélyeit, életkörülményeit javítja.
A képviselő testület 2018. szeptember 20-i ülésén tárgyalta a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programját. A közösségépítő munka mellett a Málta tervei között szerepel a bérlakástömb homlokzatának felújítása, kapualj rendbehozatala, postaládák és kukák helyzetének rendezése. Az önkormányzattól várják a pincében futó csatornák cseréjét, a pince és az üres önkormányzati lakások lomtalanítását és rendbehozatalát.
Idén januárban pedig Máltával közösen indultunk az Urban Innovative Actions nevű közvetlen uniós finanszírozású pályázaton, amiből biztosítani lehetne a Jelenlét program további bővítését.
Az önkormányzat tulajdonában lévő bérlakások hasznosításában is változtatásokat kezdeményeznek. A lakók egy részét ki akarják mozdítani a megszokott környezetükből. Az eddig WC nélküli lakásban élőket átköltöztetnék WC-vel rendelkező lakásba. (Ugye, milyen nehéz elképzelni a WC nélküli lakást az egymilliós négyzetméterek szomszédjában?) A kisgyerekes családok tágasabb otthonhoz jutnának házon belül. A felszabaduló lakásokba egyetemisták költöznének olcsón, remélve, hogy a magasabb társadalmi státuszú fiatalok megjelenése húzó hatást vált ki. Emellett az egyetemista fiatalok szerepet vállalnak majd a közösség életében, például korrepetálással, gyerekfoglalkozások, szabadidős programok szervezésével. Ezt hívják „fordított integrációnak”, tudtam meg Kállai Ritától, a Szeretetszolgálat szociális segítőjétől, aki azt is elmondta, hogy a hivatal munkatársai rendkívül segítőkészek.
Fontos és jó döntés, hogy az önkormányzat támogatja a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programját. Reméljük, hogy ez a program segíti az együttélést, és hozzájárul ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű embereket és családokat ne kitúrjuk a Középső-Ferencvárosból, hanem segítsünk nekik. Ehhez viszont mi is kellünk, vagy ahogy Vecsei Miklós fogalmazta meg telefonos beszélgetésünk során:
„a társadalom egyetértése nélkül semmit sem tehetünk, el kell kezdenünk a társadalmi integrációról szóló párbeszédet”.
Civil körkép sorozatunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen civil szervezetek működnek a kerületben? Hogyan gondolkodnak Ferencvárosról, és mit tesznek az itt élőkért? Fogadnak-e önkénteseket? A sorozat Rádió9-ről készült írása itt érhető el: Ha nincs játszótered, teremts magadnak!