„Minden átépítés, burkolatfeltörés lehetőség is egyben, hogy a kornak megfelelően alakítsuk ki életterünket, vagyis minél kevesebb burkolattal, minél több zöld felülettel és a várható villámárvizek csapadékelvezetésének legolcsóbb és legmodernebb formájával az esőkertekkel.” – írja Kovács Anna, a 10 millió fa IX. kerületi csoportjának vezetője a Bakáts tér tervezett felújítása kapcsán.
Évek óta húzódik a Bakáts tér felújítása. A ferencvárosi önkormányzat 2016-ban indult el a Főváros a TÉR_KÖZ pályázatán a Bakáts projekttel, amin végül 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. A következő években elkészültek a részletes tervek, volt lakossági fórum, kialakult, hogy a Bakáts projektre a kerület összesen 750 millió forintot akar elkölteni. Azaz saját forrásból tenne hozzá fél milliárd forintot. A projektet 2021 decemberéig kell megvalósítani, melyben forgalomcsillapítási elemek, a Bakáts utca egy szakaszának sétálósítása és a templom előtti tér felújítása szerepel.
A templom előtti tér terveivel kapcsolatban hangzott el a Rádió9 műsorában, hogy
A Bakáts tér jelenlegi felújítási terve letűnt korok felvonulási tereire emlékeztet.
Fontos lenne 30-50 évre, vagy akár még több évtizedre tervezni a teret. Nem célszerű csupán egyetlen, jelenleg működő, néhány napos fesztivál helyszíneként tekinteni rá. Hiszen az évnek van még másik 360 napja is.
A Bakáts tér jelenlegi tervei.
Kérdőíves felmérés a Bakáts térről
A képviselőtestület 2020. februári ülésén döntött arról, hogy 2020 tavaszán közösségi tervezést bonyolítanak le a templom előtti területre fókuszálva. A közösségi tervezés végül egy kérdőíves felmérésre szűkült, amit a 2020. július 22-ig tartó háromhetes kitöltési időszak alatt 919-en töltöttek ki.
Kérdőív eredményei itt érhetőek el: https://www.kozossegitervezes.hu/dialogs/bakats-ter-megujitasa/questionnaire
A felmérés egyik tartalmi kérdése az volt, hogy mire használná a Bakáts teret?
A válaszadók közel 70%-a üldögélésre, pihenésre használná a teret.
Valamivel kevesebben a kisebb rendezvényeket, vásárokat, szabadtéri kiállításokat is megjelölték. Nagyobb rendezvényeket csupán a kitöltők 20 %-a szeretne.
Másik tartalmi kérdés, hogy teljesen leburkolják a teret, vagy a téren is jelenjen meg 1-2 fa, kisebb facsoport. A válaszadók 70%-a az eredeti tervekhez képest zöldebb Bakáts teret szeretne.
A ferencvárosi 10 millió fa csoport a Bakáts térrel kapcsolatban az alábbi javaslatcsomagot dolgozta ki, és tette közzé a facebook csoportjában.
- A 3 kör alakú burkolat helyére mutatós virágágyást javasolnánk. A középső virágágyás (mivel erre lejt a tér és a környező utcák) akár lehetne díszes esőkert is, amely a már így is túlterhelt csatornahálózaton tudna segíteni és egyben a növényeket vízzel ellátni.
- A legnagyobb középső kör 4 szélére 4 db liliomfát vagy egyéb díszfát javasolnánk. A fák közé 3 padot is könnyű odaképzelni.
- A tér két szélén is lenne hely 1-1 liliomfa ültetésére.
- A tér "szélein" apácarácsra, pergolára futtatható növényeket javasolnánk, pihenésre szolgáló paddal. Ez körülölelné a teret és egy egészen friss, megújult hangulatot, látványt, érzést keltene. Ezek lehetnének virágos, vagy örökzöld növények. Ezek gyökérzete elférne a közművek mellett is könnyedén.
- A tér két oldalán érdemes lenne mindenképp egy-egy nagyobb zöld szigetet kialakítani, melyeket a fent javasolt módon lehetne védeni.
- A dézsás fákat nem preferáljuk a térre (és az utcába se) tenni, hiszen az a növény számára nem megfelelő, illetve a fenntartási költsége is magas.
- Megnéztük az ekozmu.hu-n is a közműtérképet és a közműhálózat alapján, úgy gondoljuk, hogy a Ráday utcával egy vonalba eső részen elférne egy fasor is, amely a dísztér funkciót nem befolyásolná. Ez a dísztér funkciót is meghagyná, nem zárja ki a kettő egymást.
Néhány illusztráció a 10. millió fa csoport terveiről.