Két évvel ezelőtt befejeződött a Nehru-part felújítása, készült új játszótér, utcabútorok, ápoltabb lett a park, készült általában működő nyilvános WC (!). Ennek hatására az emberek el is kezdtek járni ide, a sétahajóból kiszálló turistáktól a kisgyerekes apukákig, a piknikező alkoholistáktól a gimnazistákig és BMX-esekig. Tulajdonképpen ez okozza a problémát kerékpáros szempontból.
Lőrincz László írása
Adódik ugyanis az a közlekedési helyzet, hogy átjövünk a Szabadság-hídon és a Közgáz előtt délnek fordulnánk, legurulunk a parton, és elérünk a Bálna bejáratáig, ahol egy tábla hirdeti, hogy innentől kerékpárúton tekerhetünk. Mondjuk, az elég erős, hogy a kerékpárút egy az egyben a Bálna kocsmáinak kerthelységén át vezet.
A még nagyobb megdöbbenés ezután következik, amikor elérünk a Bálna másik végéig, ahol a kerékpáros burkolat megszűnik, és választhatunk, hogy melyik járdán folytassuk az utat, a Duna- parton vagy a Zsil utcai villamosmegálló felé.
Természetesen, ha szabályosan akarunk közlekedni, akkor tolva, hiszen a járdán tilos kerékpározni. Ha a Duna-parti járdát választjuk, akkor néhány méter múlva a találkozhatunk a harmadik WTF élménnyel, a BKK stílusú táblával, amire az van írva, hogy „Lassan!”. Most akkor ez mi? Ha egy járdán vagyunk, akkor tilos kerékpároznunk, a bajszos embert ábrázoló tábla pedig nem szerepel a KRESZ-ben. Akkor most szabad itt biciklizni, vagy nem? Az intellektuális kihíváson túl – gyakorlati szempontból – a megoldás nem olyan lényeges. Amikor jó idő van, sok a gyalogos, és nyitva vannak a kerthelyiségeik mindenki jobban jár, ha kezdettől elkerüljük ezt a szakaszt, és a Közraktár úton megyünk a Boráros térig, függetlenül attól, szabályosnak gondoljuk-e a Duna-parti utat.
A paradox szabályozás ezen a környéken elég sűrű. Rögtön a közelben található például egy másik, a Petőfi hídról történő lehajtó esete. Arra gondolok, amikor Pest felé a híd végénél a gyalogos-kerékpárút egy kerékpáros nyom segítségével becsatlakozik az autóforgalomba. A paradoxon szerintem az elsőbbségadás kötelező tábla a kerékpárosok számára ezen a ponton. A helyzet elég egyértelmű. Ha kerékpárral jövünk, oldalra pillantunk, ha nincs mellettünk autó, mehetünk. Ha autóval jövünk, általában gyorsabbak vagyunk, mint a kerékpáros, látjuk, hogy van-e érkező biciklis előttünk, ha van, lassítunk, ha nincs, mehetünk. Ha kerékpárosként teljesen szabályosan akarunk eljárni, akkor le kell lassítanunk, megnézni, jön-e mögöttünk jobbra indexelő autós, ha jön, el kell engednünk, ha még egy jön, meg kell állnunk. Az autós pedig feltehetően nem értené, mi van, mert ő sávot vált ahogy keresztezi a kerékpárnyomot, tehát arra számít, hogy elengedi az egyenesen haladó biciklist – ha az nem megy, az csak zavaró. Ez a megoldás mindenkinek rosszabb, és kevésbé is tűnik biztonságosnak. Nem is értem, mi lehetett itt a tábla elhelyezőjének célja, gondolom, olyasmi, mint a 12-es karika a Hupikék törpikéken, meg a 30 fokos címke a pamutpólón.