A ferencvárosi önkormányzat sokféle módon tájékoztatja a helyi lakosokat. Kéthetente 40 ezer példányban terjeszti az ingyenes helyi újságot, két honlapot működtet, van saját tévé-je, és keretszerződés alapján rádióműsorokban szerepel. Két közérdekű adatigénylésben utánajártunk annak, hogy mennyibe kerül mindez.
Kerületi önkormányzati médiáról szóló első cikkemben a „ferencvaros.hu” önkormányzati weblapról írtam. Végigkattintgattam néhány kerületi önkormányzat honlapját, hogy utánajárjak, ki milyen digitális szolgáltatásokat nyújt a helyi lakosok számára. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy Ferencvárosban a 2014-2019-es önkormányzati ciklusban a digitális szolgáltatások fejlesztéséről teljesen elfeledkeztek.
Ezt követően a Kilencben az élet blog facebook oldalán, zárt facebook csoportjában, és más kerületi csoportokban is megkérdeztem az embereket, hogy mit gondolnak a Ferencváros újságról. Kerületünkben nagyjából 40 ezer lakás van, szóval kéthetente mindegyikbe jut egy helyi újság. Közel 100 észrevételt, véleményt kaptam. Erről szóló cikkben két csoportba szedtem a beérkezett véleményeket.
Közérdekű adatigényléseink eredményét a melléklet táblázat mutatja. 2018-ban 6 sajtótermékre 114 millió Ft-ot költött az önkormányzat, 2019. első félévében pedig 72 milliót.
Sajtótermék (millió forint) | 2018. tényleges | 2019. első félév |
Ferencváros újság | 63,5 | 36,0 |
ferencvaros.hu | 7,6 | 3,6 |
fragora.hu | 0,0 | 2,0 |
9.tv | 38,5 | 27,1 |
Orient Rádióban történő megjelenés | 2,2 | 1,7 |
Civil Rádió - Fiala János műsora | 2,5 | 1,7 |
Összesen | 114,4 | 72,0 |
Ferencváros idei költségvetésében (4/2019-es rendelet) megtaláltam a Ferencváros újságra és a 9.tv-re betervezett összegeket. Az újságra 90,9 millió Ft-ot, a 9.tv-re pedig 46,2 milliót terveztek. A többi tételt pedig egyszerűen felszoroztam egész évesre. Így összességében azt az eredményt kaptam, hogy 2019-ben nagyjából 30%-al többet költ az önkormányzat tájékoztatásra és nyilvánosságra, mint az előző évben. A tájékoztatásra fordított összeg meghaladja majd a 150 millió forintot. Ez óvatos becslés, mivel a nemrégiben megjelent „Ferencváros 2014. október – 2019. szeptember” című 24 oldalas kiadvány költségeit nem ismerjük, így ezzel nem kalkuláltam.